Totti a klubhűség szimbóluma is lehetne

Az olasz labdarúgás legújabb reménysége 1976. szeptember 27-én született Róma Porta Metronia nevű városnegyedében, közel a Santo Giovanni in Laternao-bazilikához, a római püspök székesegyházához. Már kisgyermekkorától csak a labda érdekelte. Édesanyja elmondása szerint minden egyes másodpercet kihasznált arra, hogy kedvenc játékszerével foglalkozhasson: iskolába menet, a szünetben, a tengerparton, a labda mindig nála volt. Amíg kortársai a televíziót nézték, ő kiment az udvarra, hogy labdázhasson. Természetes volt, hogy a szülők, Fiorella és Lorenzo azt választották: focizzon a gyerek.

Ötéves volt, amikor levitték őt a helyi kölyökcsapathoz, a Fortitudóhoz, ahol ugyan csak több számmal nagyobb mezt és cipőt tudtak neki adni, de Francescónak ez sem számított. Számára csak az volt a fontos, hogy egy igazi csapatban kergethesse a labdát. Később két éven keresztül egy másik amatőr együttesben, a Smit Trasteverében focizott, mielőtt első igazi klubjába, a Lodigianiba került volna. Ez 1986-ban történt, és ez volt az első fontos lépése a profi labdarúgás felé, hiszen a Lodigiani már komoly csapatnak számított. Már ekkor egyértelműen látszott tehetsége, mindkét lábbal remekül kezelte a labdát, ráadásul mindezt magától értetődő természetességgel tette.

Kisgyerekként kifejezetten kedvelte az edzéseket, hiszen abban az időben a foglalkozások főleg a labda körül forogtak. A lövések, szabadrúgások, tizenegyesek gyakorlása, az edzőmeccsek olyanok voltak Totti számára, mint amikor otthon a kertben focizott, csak persze sokkal szervezettebben és több társsal. Ma már persze a tréningek sokkal szigorúbbak, sokkal nagyot figyelmet fordítanak az erőnlétre, és kevesebbet foglalkoznak a labdával, ennek ellenére Francesco ma is szívesen jár edzésre.

Első itt töltött szezonjában találkozott Emidio Meronival, ami rendkívül fontos volt a kisfiú számára: a Lodigiani utánpótlásedzőjének elképzelése a futballról meghatározó volt Totti számára, aki már abban az időben hozzászokott ahhoz, hogy rendkívül sokat szabálytalankodnak vele, hiszen gyakran nem tudták másként megállítani. Ez benne volt a játékában, hiszen mindig is szerette egy az egyben rávezetni az ellenfélre a labdát, kicselezni őt, amit a nála idősebbek nem vettek jó néven. Szülei eleinte nem nagyon örültek annak, hogy szinte minden mérkőzés után tele van kék-zöld foltokkal, de Francesco egy idő után megerősödött annyira, hogy már nehezebb volt őt fellökni, és megtanulta átugrani az őt buktatni igyekvő lábakat is.

Három évvel azután, hogy Totti a Lodigianiba került, a családnak Francesco életében meghatározó következményekkel járó döntést kellett hoznia: az AS Roma és a Lazio is érdeklődött a fiatal tehetség iránt. De nem sokat tétováztak: nem is lehetett kérdéses, hogy a Farkasokat választják, így Totti 1989-ben lett az AS Roma igazolt futballistája. Szülei addig úgy gondolták, hogy az iskola sokkal fontosabb lehet Francesco számára, de amikor kiderült, hogy egy igazi nagycsapatba kerülhet, belátták, hogy jóval nagyobb lehetőségei vannak a labdarúgásban. Mindezek ellenére Totti azért elvégzett egy közgazdasági szakközépiskolát is.

FRANCESCO TOTTI Született: 1976. szeptember 27., Róma, Olaszország. Méretek: 180 cm, 77 kg. Poszt: középpályás. Serie A-debütálás: 1993. március 28., a Brescia ellen. Első Serie A-s gól: 1994. szeptember 4., a Foggia ellen. Válogatott-debütálás: 1998. október 10., Svájc ellen. Első válo-gatott gól: 2000. április 26., Portugália ellen. Eddigi sikerei: utánpótlás Európa-bajnok (1996), Európa-bajnoki ezüstérmes (2000), olasz bajnok (2001), olasz Szuperkupa-győztes (2001). Klubpályafutása: 1992-93 AS Roma 2   - 1993-94 AS Roma 8   - 1994-95 AS Roma 21   4 1995-96 AS Roma 28   2 1996-97 AS Roma 26   5 1997-98 AS Roma 30 13 1998-99 AS Roma 31 12 1999-2000 AS Roma 27   7 2000-01 AS Roma 30 12 Gondolta volna, hogy... ... Totti nem csak a pályán szeret játszani? Kedveli a számítógépes játékokat is, amelyekben főleg testvéreivel szokta összemérni erejét, és saját elmondása szerint többnyire ő szokott nyerni. ... Francesco az átlagosnál is nagyobb figyelemmel kíséri a világ labdarúgásának eseményeit? Leginkább a spanyol futballt kedveli, mivel szerinte az a leglátványosabb (természetesen az olasz után), a német és az argentin foci viszont untatja. ... az AS Roma csapatkapitánya Rómának ugyanabban a városrészében született, mint a nagy rivális Lazio elnöke, Sergio Cragnotti? Totti szerint a környék lakói mindkettejükre ugyanolyan büszkék.

A Romában meglehetősen gyorsan haladt a szamárlétrán: az ifjúsági csapattal rögtön első szezonjában bajnokságot nyert, és az 1991-92-es idényben már a tartalékok között, az úgynevezett Primavera-csapatban futballozott, amellyel később Olasz Kupát nyert. Hamarosan meghívták a 16 éven aluliak válogatottjába, és nem sokat kellett várnia a nagycsapatban való bemutatkozásra sem. Az AS Roma edzője, Vujadin Boskov felfigyelt rá az egyik edzőmérkőzésen, amit a nagyok a tartalékok ellen vívtak, felhívta az első csapat keretéhez, és 1993. március 28-án, a Brescia elleni mérkőzésen pályára is küldte a Serie A-ban. Totti ekkor még 17 esztendős sem volt! Innentől kezdve folyamatosan a nagycsapat keretéhez tartozott, és időről időre csereként pályára is léphetett.

A nagy áttörést 1994 nyara hozta meg Totti számára, amikor is az AS Roma új edzőt kapott Carlo Mazzone személyében. Francesco szerint a szülein kívül neki köszönheti a legtöbbet, úgy tekintett a szakemberre, mint a második apjára. Ő volt az, aki segített neki felnőni, Totti szavaival "felnyitotta a szemét". Állandó játéklehetőséget adott neki, mégpedig abban a szerepkörben, amely a legjobban feküdt Tottinak: közvetlenül a csatársor mögött, irányítóként focizhatott. Hamarosan megszerezte első élvonalbeli találatát, 1994. szeptember 4-én, az Olimpico-stadionban a Foggia hálóját vette be. Bekerült az utánpótlás-válogatottba is, ahol első meccsén Bulgária ellen rögtön gólt szerzett. 1996 februárjában Arrigo Sacchi, a nagyválogatott szövetségi kapitánya meghívta őt, hogy a squadra azzurrával együtt eddzen, majd egy hónappal később utánpótlás Európa-bajnokságot nyert Cesare Maldini vezetése alatt, az elődöntőben győztes gólt szerezve Franciaország ellen. Úgy tűnt tehát, hogy nem is alakulhatna jobban a sorsa, ám ahogy az lenni szokott, a nehézségek még csak ezután következtek.

Az első csalódást az okozta a számára, hogy bár alapember volt az olimpiai részvételt kiharcolt utánpótlás-válogatottban, az ötkarikás játékokra mégsem utazhatott. Ráadásul mentorát, Carlo Mazzonét menesztették a Romától, és az új szakvezető az argentin Carlos Bianchi lett, aki, mint kiderült, nem sok jót hozott Totti számára. Konfliktusuk azzal kezdődött, hogy Bianchi nem a 20-as vagy a 10-es mezt adta Tottinak, amelyet a játékos szeretett volna, hanem a 17-est, mivel ez szerinte nagyobb szerencsét hozhat a számára. Ez még nem lett volna olyan nagy probléma, az már annál inkább, hogy az argentin szakember befejező csatárként számolt Tottival, és ebben a pozícióban akarta játszatni. Hősünknek középcsatárként azonban nem nagyon ment a foci, így hamar kikerült a csapatból, sőt, Bianchi kölcsön akarta adni őt a Sampdoriának! Emberileg sem nagyon jöttek ki egymással, Totti szerint a tréner túl érzékeny volt.

Francesco szerencséjére azonban a csapat Bianchi irányítása alatt mindössze a 12. helyen végzett, és nem sok idő kellett ahhoz, hogy a vezetőség is belássa, leginkább a trénerben van a hiba. Az új edző a cseh származású Zdenek Zeman lett, akitől bizony féltették Tottit, mert a szakember híres arról, hogy rendkívül kemény edzéseket tart. Totti azonban megfelelt az elvárásoknak, és azt is elviselte, hogy Zeman megint egy másik pozícióban, a jobb oldalon számított rá. Ez még több feladatot igényelt Francescótól, hiszen eddig főleg a támadásokkal kellett törődnie, most viszont alaposan ki kellett vennie a részét a védekezésből is. Ennek ellenére remekül érezte magát a Zeman által alkalmazott háromcsatáros szisztémában, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szezont végül 13 góllal zárta, vagyis többször volt eredményes, mint egész addigi karrierje során összesen. Az 1998-as világbajnokságra kiutazó válogatottba ugyan még nem került be, de 1998. október 10-én, a Svájc elleni Eb-selejtezőn végre bemutatkozhatott a squadra azzurrában, és innentől kezdve állandóan ott volt a válogatott keretben.

1999 nyarától megint más edző keze alatt dolgozott klubcsapatában, az AS Roma szakvezetője ugyanis Fabio Capello lett, aki végre azon a poszton küldte pályára Francescót, ahol a legjobban szeret futballozni: fantasistaként, azaz irányítóként. Ekkorra már egyértelmű vezéregyénisége lett a Farkasoknak, fiatal kora ellenére (még mindig csak 23 esztendős volt) ő lett a csapatkapitány és a drukkerek első számú bálványa. Hat év óta folyamatosan szerepelt a Serie A-ban, és bármennyire a szívéhez nőtt az egyesület, nagyon bántotta, hogy még semmilyen trófeát sem sikerült nyernie csapatával. Amikor kiderült, hogy erre az 1999-2000-es szezonban sem kerülhet sor, mivel a csapat kiesett az Olasz Kupából és az UEFA-kupából is, a bajnoki címre pedig már nem volt esélye, egyre több híresztelés merült fel arról, hogy Totti esetleg elhagyhatja nevelőegyesületét.

Szerződése 2003-ig szólt, amit szeretett volna újra tárgyalni és meghosszabbítani, mivel nem volt elégedett az abban lefektetett feltételekkel. Hiába volt ugyanis ő a gárda legjobbja, két játékos, Francesco Montella és a japán Nakata Hidetosi (aki éppen ugyanabban a szerepkörben szerepelt, mint Totti) is nagyobb fizetést kapott, ami nem tetszett a csapatkapitánynak. Bevallása szerint azonban elsősorban nem a pénz, hanem a sikertelenség volt az elsődleges mozgatórugó a számára. A klub elnöke, Francesco Sensi határozottan tagadta, hogy szó lenne Totti eladásáról, de a pletykák szerint az AC Milan, a Juventus és a Real Madrid is megtette a maga ajánlatát a játékosért. Nem sokkal később ugyan Totti hivatalos közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben tagadta, hogy bármikor is azt nyilatkozta volna: távozni akar a klubtól, de mindenki tisztában volt vele, hogy sorban állnak a kérők az aláírásáért.

Annál is inkább, mert a nyári Európa-bajnokságon csapata egyik kulcsembere volt annak ellenére, hogy a szövetségi kapitány, Dino Zoff nem irányítóként, hanem csatárként vette számításba. Két gólt is szerzett a kontinensviadalon, egyet Belgium, egyet pedig Románia ellen, és a hollandok elleni tizenegyes-párbajban olyan magabiztossággal értékesítette a maga büntetőjét (amolyan Panenka módra, lazán a kapuba emelve a játékszert), hogy mindenki láthatta: kimagasló formában van. A döntőben is remekül focizott, az olasz gól előtt parádés mozdulattal, sarokkal passzolt Pessottóhoz, és nem rajta múlott, hogy a squadra azzurra "csak" ezüstéremmel távozott az Eb-ről. A kontinensviadalon nyújtott remek játékának is köszönhető, hogy Tottit választották meg az előző szezon legjobb játékosának a Serie A-ban, pedig klubcsapatával semmilyen trófeát nem nyert.

A nyáron aztán a Roma alaposan megerősítette játékoskeretét, érkezett Gabriel Batistuta, Walter Samuel, és bár a szezon elején akadtak problémák: az Atalanta ellen kiestek a kupából, és a szurkolók a trigoriai edzőtáborban tüntettek a játékosok ellen (bár jellemző, hogy egyedül Totti nevét nem említették a felháborodott drukkerek), de a campionatóban elképesztően jó rajtot vett a csapat, tizenkét fordulót követően hét pont volt az előnye a második helyezettel szemben, és ez a fór ki is tartott a bajnokság végéig. Totti így végre elhódította a scudettót, és erre ebben a szezonban is megvan minden esélye. Hiszen ha neki megy a játék, akkor a Farkasokat nem nagyon lehet legyőzni, márpedig neki az utóbbi időben meglehetősen jól megy a játék...