Alessandro Del Piero 1974. november 9-én született az észak-olaszországi Coneglianoban látta meg a napvilágot. Anyja, Bruna háztartásbeli, apja, Gino, aki villanyszerelő volt, 2001 februárjában halt meg. Van egy bátyja, Stefano, aki 9 évvel idősebb nála. A családja mindig nagyon fontos szerepet töltött be az életében. Alex vérbeli focistának született. Gyerekként egy falusi birtokon élt a családjával (a telek még mindig az övék) és amikor csak tehette a hátsó udvaron rúgta a bőrt. Két barátja, Nelso és Pierpaolo (akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot) is vele játszottak. Mindhárman focisták akartak lenni, de csak neki sikerült ezt elérnie.

Del Piero legelőször a hálóőr szerepét töltötte be. Egy időben nagyon beteg volt részben amiatt is, hogy túl sokat focizott. Ezért édesanyja úgy gondolta jobb lenne számára, ha kapust játszana, mert akkor nem izzadna annyira és így kevesebbszer lenne beteg. De egy nap Stefano azt mondta: "Anyu, nem látod hogy Alex a támadásban jó? Engedd neki, hogy levegye a sálat és a pulcsit, hadd focizzon!" Alex és a bátyja nagyon közel állnak egymáshoz. Stefano, aki már házasember, szintén focizott, még a Sampdoriában is játszott, de sérülések miatt kénytelen volt abbahagyni a sportot. Ő segít Alexnek befektetni a pénzt amit keres, a tőzsdei részvényektől kezdve egészen az ingatlanokig. Alessandrónak állítólag van egy örökbefogadott huga is, akit Beatrice-nek hívnak. Mivel ez soha nem volt biztos tény, így keveset lehet tudni erről. Eredetileg románok az ősei és még kislány (6-7 éves).

Padova, az első nagycsapat
	Del Piero 13 éves volt, amikor elköltözött otthonról. Ekkor figyelt fel rá Adriano Buffoni a Padova egyik korosztályos edzője. Nem sokkal később, 1988. augusztus 18-án Alex a San Vendemiano együtteséből a Padovába igazolt. Ebben az időben tíz másik fiúval osztott meg egy lakást. Azóta is a családjától távol él, és egyszer azt mondta: "Sajnos évente csak kétszer vagy háromszor tudok hazalátogatni". Viszont szerencsére mindnyájan meglátogathatják őt Torinóban, ahol Alex él. Tizenhét évesen már világbajnokságon játszott! Az éppen Olaszországban rendezett első U-17-es VB-n tagja volt az olasz csapatnak. A gárda gyengén szerepelt, az Egyesült Államok, Kína és Argentína csoportellenfeleként, nyeretlenül kiesett. Alex mindhárom találkozón szerepelt. A keretből magasan ő futotta be a legnagyobb karriert. A csapat tagja volt Roby Baggio öccse, Eddy is.
Először a piros-fehérek serdülő, majd ifjúsági csapatában játszott Maurizio Viscidi irányítása alatt. 1992. március 15-én, a Messina ellen szerepelt először a Seria B-ben. Az első idényben még csak négy meccsen, de a következő évben már tíz találkozón lépett pályára. Egyetlen gólját 1992. november 22-én, nem sokkal 18. születésnapja után, a Ternana ellen rúgta. Amikor a tanulásról van szó, Alex azt mondja "szeretek új dolgokat tanulni". Van egy számviteli diplomája (a bátyjával együtt végezte el az iskolát), de csak a szülei miatt csinálta, mert a futball iránti szeretete mindig is erősebb volt. 1999-ben aláírt egy szerződést a CEPU-val, egy olasz intézettel, ami segít a fiataloknak az egyetemi vizsgáikban. Ezzel Alex az Urbinói Egyetem szociológia szakának adakozott. Aztán 1993 tavaszán felgyorsultak az események. A sportigazgató, Piero Aggradi , aki jó kapcsolatban volt a Juvéval, de próbálkozott a Milannál is, ajánlgatta mindkét klubnak az általa "új Van Bastennek" titulált Del Pierót is. Végül Giampiero Boniperti, a torinói klub akkori tényleges szakmai főnöke, a hajdani legendás játékos négymillió líráért 1993 nyarán szerződtette a jövő nagy reménységét.

Juventus: az álom valóra vált
Alex 18 éves volt, amikor kedvenc csapatához, a Juventushoz került. Az új klubjában a Primavera csapatban játszott (junior csapat), és megnyerte a Viareggio bajnokságot. Problémái voltak az előző évad sérülései miatt, de amikor jobban lett visszatért a fő csapatba. Az első Seria A-beli meccse a Foggia ellen volt 1993. szeptember 12-én, ami végül 1-1-el végződött. A következő, Reggiana elleni meccsen belőtte az első gólját a Seria A-ban. Első idényében 11 bajnokin összesen 5 gólt lőtt. A következő idényében, ami teljes évad volt, 8 gólig jutott 29 meccsen és visszahozta a Scudettot Torinóba 8 év után. 1994 tavaszán, nem sokkal azelőtt, hogy Roby Baggio a világbajnoki döntőbe repítette a squadra azzurrát, Alex legnagyobb sikere a hagyományos, viareggói ifjúsági torna megnyerése volt. Amikor Alex 22 éves lett, szolgálnia kellett az olasz hadseregben, ahol 10 hónapot töltött. Az 1995/96-os szezonban, Roberto Baggio sérülése idején, Európa-hírű sztárrá nőtte ki magát, rengeteg mérkőzésen szerepelt. Amellett, hogy a Juvéban 49 hivatalos mérkőzést játszott, pályára lépett az A, az olimpiai és a katonaválogatottban is. Az 1996 januári, milánói FIFA-gálán a La Gazzetta dello Sport az előző év legreményteljesebb fiatal játékosának választotta.
Ez cseppet sem volt túlzás, hiszen 1996-ban megnyerte klubjával a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a Világkupát. Különösen emlékezetes maradt a bécsi Rapid elleni, október végi teljesítménye a Bajnokok Ligájában: sérülése után két góllal tért vissza, oroszlánrészt vállalt abban, hogy a Juve megszerezze 150. győzelmét a bajnokok tornáján. Ebben a sorozatban egyébként már messze ő volt a "zebrák" történetének legeredményesebb gólszerzője. Még nagyobb visszhangot váltott ki a tokiói Világkupa-döntőben mutatott játéka: ő szerezte a River Plate elleni találkozó egyetlen gólját, s ezért övé lett a meccs legjobbja cím és az ezzel járó Toyota. Az a találat volt egyébként a 40. a profik között szerzett gólja, a dzsipen kívül a találkozó után a Juventustól és az első számú támogatójától, az Adidas cégtől összesen 110 millió líra jutalomban részesült. Akkoriban már nagyon jól keresett: évente egymilliárd líra volt a fizetése. Az 1997/98-as évadban megnyerte a legjobb olasz focistának járó díjat, amit a Játékosok Szövetsége ítélt oda. 1998 tavaszán pazar formája elismeréseként még az aranylabda várományosaként emlegették, aztán harcképtelenül zárta az esztendőt. Elveszítette a Bajnokok Ligája döntőjét a Juvéval, doppingolással vádolták őt és klubtársainak többségét, majd súlyosan megsérült. 1998. november 8-án (születésnapja előtt) az Udinese elleni mérkőzés utolsó perceiben elszakadt a térdszalagja, az Egyesült Államokban lévő Vailben megműtötték, felépülése hosszú hónapokat vett igénybe.

A nagy visszatérő
	Az egyik legfontosabb mozzanat az életében az volt, hogy 1999. június 29-én aláírt egy öt éves szerződést a Juventussal, ami 10 milliárd lírás keresetet hozott Alexnek évente. Egy ideig ő volt a legjobban fizetett játékos a világon, olyan játékosokat megelőzve mint Vieri, Ronaldo és a csapattárs Filippo Inzaghi. Ez azt is jelentette, hogy legalább 11 évig lesz a Juventusnál. Az 1999/2000-es évad nagyon fontos volt Del Piero számára. Egy hosszú gyógyulási időszak után 1999 augusztusában az orosz Rosztszelmas Rosztov elleni találkozón visszatért a pályára, nemcsak a Juventus szurkolók, hanem általánosan a focirajongók nagy örömére. A közönség felállva ünnepelte, játékostársai közül Ciro Ferrara nekiadta a kapitányi karszalagot. A meccs végén az egyik orosz játékos mezt akart cserélni vele. Alex udvariasan bár, de kitért előle, mondván ez a meccs örök emlék marad a számára.
De mindig ott volt a nagy kérdés az emberek fejében: visszatérhet-e valaha abba a régi formájába, amilyenbe két évaddal ezelőtt volt? Hónapokon keresztül meglátszott a játékán a hosszú kihagyás. Ennek ellenére jó évada volt. 15 gólt lőtt és a büntetőrúgások szakértőjévé vált. Kilencből kilencet rúgott be - ebből nyolcat a Seria A-ban és egyet a válogatottban. A hozzáállásával nagy benyomást tett mindenkire. A rajongók egy sokkal érettebb játékost láthattak, aki néha inkább lepasszolta a labdát egy csapattársának ahelyett, hogy ő lőtte volna el, amit a sok gólpassz is bizonyít. Ő lett a fő "segédember" a bianconeri-ben. Sokszor feláldozta magát a csapata érdekében, sokkal inkább középpályást játszva, mint támadót. Alex csodálatos jutalmat kapott a kemény munkájáért cserébe: egy szabadrúgásgólt, amit sok ember állítása szerint már régóta hiányolt (ezt Alex is elismerte). A Parma ellen gyönyörűen fejelt a jobb alsó sarokba, ezzel lehetetlenné téve Buffon számára, hogy esélye legyen megfogni a labdát. A Juve 1-0-ra nyert, de ugyanezzel a végeredménnyel vesztett a Perugia elleni döntőben, ahol semmi áron sem veszíthettek. A bajnokságot a Lazio nyerte meg abban az évben, de a rajongók mindig kellemesen fognak emlékezni Alex nagy visszatérő évadjára és a mélyreható közreműködésére a Juventusban. A 2000/2001-es évad első meccsén a Napoli ellen góllal nyitott, méghozzá egy hatalmas góllal, amit a róla elnevezett "Del Piero zónából" lőtt. A 2001. február 11-ével kezdődő hét elég eseménydús volt számára. 11-én a Juve ismét a Napoli ellen játszott és Alex ismét betalált. Két nappal ezután Gino, az apja meghalt egy hosszú ideje tartó betegségben. Ez volt az oka Alessandro bizonytalan teljesítményének, mivel családja nagyon fontos szerepet tölt be az életében. Végül 18-án amikor Bari ellen játszottak, Alex egy igazán csodálatos gólt lőtt, amit biztosan egy bizonyos embernek dedikált. Kiengedte az érzéseit az ezt követő őrült ünneplésen. Egy nagy gól, amivel a Juve is nyert és Alex is több támogatást, valamint önbizalmat kapott. Az ezt követő meccseken nagyon jó teljesítményt nyújtott megmutatva, hogy Godot egyértelműen megérkezett. Igazán jól azonban csak 2002 tavaszán játszott újra, David Trezeguet-nek és neki volt talán a legnagyobb szerepe abban, hogy a Juve négy éves szünet után megszerezte a 26. Scudettot. A bajnoki évad utolsó napján az Udinesét győzték le 2-0-ra, ahol a második gólt Del Piero szerezte. Három hónappal később 2 gólt lőtt a Parmának, és ezzel a Juventus kaparintotta meg a Szuperkupát. A 2002/03-as idényben (talán a Bajnokok Ligája döntőjét leszámítva) még fantasztikusabb formában játszott. Bár világklasszisok játszottak mellette - mint Nedved, Trezeguet, Buffon és Thuram -, a cseh középpályással együtt ő tette a legtöbbet azért, hogy a Juve megnyerje a bajnokságot és bejusson a BL döntőbe. Talán a manchesteri találkozó volt az idény során az egyetlen gyengébb fellépése. 2004 elején példátlan sérüléshullám sújtotta a zebrákat, ami Alexet sem kerülte el. Március közepén, a Deportivo elleni BL - nyolcaddöntőben sérült meg. Ebben a szezonban már harmadszor húzódott meg a vádlija. Továbbra is a Juve legjobban kereső játékosa, sőt a legjobban kereső olasz is egyben. Éves jövedelmét tízmillió euróra becsülik, aminek körülbelül egyharmada származik hirdetési, illetve reklámbevételekből.

Az az "átkozott" válogatott
Alex - aki akkora már utánpótlás Európa-bajnoknak monhatta magát, sőt azt a tornát 1996-ban is megnyerte a 21 éven aluliak válogatottjával - 1995. március 25-én Salernóban az észtek ellen mutatkozott be a squadra azzurrában. Első gólját nyolcadik fellépésén, 1996. januárjában Terniben, a walesiek ellen lőtte. Részt vett 1996-ban az angliai Európa-bajnokságon, de csak mindössze 45 percet kapott a tornán az oroszok ellen. Az volt a 11. válogatottsága, a tizediket előtte Budapesten, a magyarok elleni győzelemmel ünnepelte. Csalódást hozott számára a franciaországi Mondial is, akkoriban újra felerősödtek a viták, hogy ő vagy Roberto Baggio legyen-e a squadra azzurra irányítója. Vitathatatlan, a világbajnokságon Baggio jobban játszott... Alex következő esélye, hogy kitűnjön, a 2000-es Európa Bajnokság volt. Az összes mérkőzésen játszott az EB-ezüstérmes válogatottban, ugyanakkor sokan felrótták neki, hogy 1-0-s vezetésnél óriási helyzeteket kihagyva maga ásta meg csapata sírját a franciák ellen. Az olaszok a 90. percben még vezettek, mégis 2-1-re kikaptak a kontinensbajnokság döntőjében. Az megint más kérdés, hogy Tottival való versengését felfújta a média, és elég kemény kritikákat kapott. Mindez megakadályozta, hogy a csapat nyugodt légkörben készüljön a meccsekre.
Két évvel később következett az újabb nagy torna - és az újabb csalódás. Alex Ecuador és Mexikó ellen a hajrára szállt be, közben a horvátok ellen nem is kapott játéklehetőséget. Ám a közép-amerikaiaknak fejelt gólja (ami élete első világbajnokságon elért találata volt) sokat ért, a dél-koreaiak elleni nyolcaddöntőre visszakerült a kezdő tizenegybe. Trapattoni azonban bő egy óra után lecserélte. Ezzel nemcsak számára, de csapatának is véget ért a világbajnokság. Az Európa-bajnoki selejtezőkön azonban ismét régi fényében csillogott. Hat találkozón öt gólt szerzett, ennél jobbat a csapatból csak Filippo Inzaghi ért el. De sajnos a "nagy tornák átka" a Portugál Európa Bajnokságon sem ért véget. Az azzurrik már a csoportmérkőzésen elbúcsúztak a kontinensviadaltól, igaz sokak szerint vitatható módon...

Alex és a nők
	Alex nagyon titoktartó a szerelmi életével kapcsolatban, nem szeret róla nyilatkozni. "Nagyon óvatos vagyok a magánéletemmel."-mondta. Amikor megérkezett a Juventusba, úgy tűnt egy Irene nevű lánnyal jár, aki akkor a Delle Alpi stadion bárjában dolgozott. Ezután megismerkedett csapattársa, Nicola Amoruso hugával. Ennél a kapcsolatnál a visszafogottsága azonban nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a sajtót a menyasszonyáról, Sonia Amoruso-ról való értesülésben.
A pár első nyilvános megjelenését 2001 október elsején tette, a Futball Oscar ceremónián, ahol Alex elnyerte az "Olaszország legkedveltebb focistája" díjat. Sonianak, aki kereskedőként kezdett dolgozni, már saját üzlete van. A butik - amit Satu-nak hívnak - 2002 március elsején nyílt meg. Az eseményen jelen voltak a Juventus játékosai és egyéb hírességek is. Természetesen Alex is ott volt a barátnője miatt, de csak mint néző - ezúttal a gyönyörű barna hajú lányon volt a sor, hogy tündököljön.
2005. június 12. - VÉGE a találgatásoknak! Del Piero ezen a vasárnapon titokban megtartotta az esküvőjét a torinói San Crato templomban, amin csak a legszűkebb családtagok vehettek részt. Az esküvői utáni fáradalmakat pedig egy trópusi szigeten pihenték ki.